Dr. Szilvási Ferenc vagyok.
1997-ben diplomáztam a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. 2002-ben kiváló eredménnyel tettem le szülészet-nőgyógyászati szakvizsgámat.

Pályafutásomat a Hajdú-Bihar megyei Kenézy Gyula Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán kezdtem meg. A Debreceni Egyetem és a Kenézy Kórház 2020-as integrációját követően két évig a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika osztályvezető adjunktusaként tevékenykedtem, majd 2022-től osztályvezető klinikai főorvosként dolgozom a Kenézy Campuson.
Napi feladataim közé tartozik a betegek gyógyítása mellett a fiatal szakorvosjelöltek képzése is.
Szakmai profilomhoz tartoznak a nőgyógyászati laparoscopos és hagyományos – többek között urogynekológiai és onkológiai – műtétek, teljes körű várandósgondozás, valamint a szülészeti ellátás.

Tagja vagyok több hazai és nemzetközi szakmai szervezetnek, így a Magyar Nőorvos Társaságnak, a Magyar Nőgyógyászok Endoszkópos Társaságának – amelynek három éven át vezetőségi tagja is voltam –, továbbá az Európai Szülészeti Endoszkópos Társaságnak, illetve a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak.

Számos hazai és külföldi kongresszuson tartottam előadást, és több mint két évtizede dolgozom magánpraxisban.

Jelenleg Debrecen egyik legkorszerűbb és legszínvonalasabb magánrendelőjében fogadom pácienseimet, ahol minden adott a teljes körű, nyugodt és biztonságos ellátáshoz.

Szeretettel várom rendelőmben!

NŐGYÓGYÁSZATI VIZSGÁLATOK

  • Általános nőgyógyászati vizsgálat
  • Hüvelyi ultrahang
  • Nőgyógyászati méhnyakrák szűrés – citológia
  • A legmagasabb szintű méhnyakrák szűrés – Cerviclife
  • Cintec Plus vizsgálat
  • HPV oltás
  • Endometriózis diagnosztika és kezelés
  • Nőgyógyászati kisműtétek
  • Fogamzásgátlás tanácsadás

SZÜLÉSZET ÉS VÁRANDÓSGONDOZÁS

  • Szülészeti vizsgálatok – az egészséges anyaság alapjai
  • Ultrahang vizsgálat
  • Laboratóriumi vizsgálatok
  • Korai magzati DNS genetikai tesztek

      MEDDŐSÉGI VIZSGÁLATOK

      • Meddőségi kivizsgálás
      • IVF előkészítő vizsgálat
      • Ismétlődő vetélés kivizsgálása, habituális vetélés
      • Méhnyálkahártya vizsgálat

      NŐGYÓGYÁSZATI MŰTÉTEK

      • Laparoszkópia
      • Méheltávolítás
      • Mióma eltávolítás
      • Petefészek-ciszta eltávolítás
      • Laparoszkópos niche műtét
      • Hiszteroszkópia
      • Terhességmegszakítás
      • Missed Abortion kezelése
      • Hüvelyplasztika
      • Kisajak plasztika

      RENDELŐ

      Szeretettel várom Önt nőgyógyászati magánrendelésemen Debrecen központi, könnyen megközelíthető részén, exkluzív, kellemes és megnyugtató környezetben. Amennyiben sürgős, akut panasza van, vagy nem talál megfelelő időpontot, kérem, írjon az alábbi e-mail címre, vagy hívja a megadott telefonszámot, hogy mielőbb segítséget nyújthassunk!

      Cím: 4029 Debrecen, Hatvan utca 60., földszint A/4.
      Ingyenes parkolási lehetőség a rendelő mellett biztosított.

      FOGLALJON IDŐPONTOT ONLINE

      ELÉRHETŐSÉGEK

      Keressen bizalommal!

      Email

      info@drszilvasiferenc.hu

      Facebook

      facebook.com/drszilvasiferenc

      Instagram

      instagram.com/drszilvasiferenc